Hányszor, de hányszor hallottuk, hogy: "egy dolog állandó: a változás", meg: "az lesz sikeres, aki képes alkalmazkodni a változásokhoz". Nem degradálva a gondolatok igazságtartalmát, azért azt vegyük észre, hogy most egy világméretű mindset-change van születőben.
Mindez azért sokkoló, mert nem egy-egy terület, vállalat, szektor az érintett, hanem mindenki. És azt könnyebb elfogadni, ha egy-egy valami megváltozik, de most minden változik - egyszerre. Honnan és miből lehet meríteni? Nézzünk egy példát:
Az egyik legérdekesebb (elnézését a szóért, de valóban az) változás az oktatásban lesz, hiszen hétfőtől iskolák ezreinek kell egy olyan úton elindulnia, ahová - na jó, legyen egy kis humor is a la' Star Trek: "ember még nem merészkedett". Legyünk őszinték: egy ország oktatási rendszerének átalakítása évtizedes távlatú feladat, és most erre, azaz az oktatás online platformokon történő megvalósítására, működtetésére mindössze napok állnak rendelkezésre. Ma, holnap összeülnek a tanári karok, szülői munkaközösségek, és heroikus munkával próbálják a szervezési/működtetési kérdéseket megoldani. Az oktatást fenn kell tartani, mert a gyermekeink jövője nem törhet ketté a veszélyhelyzet miatt. Mi ez, ha nem mindset-change?
Ami mindenképpen elgondolkodtató, illetve kérdésként felmerül (sok száz ilyen van, de most ez van bennem):
Vajon azok a tanárok, tanítók, akik számára a digitális technológia eddig "érdekes színfolt", egyfajta lehetőség volt, most képesek lesznek-e a mindennapokban mindezt készség szinten használni, működtetni?
Vajon a gyerekek, akik "beleszülettek" az online térbe, és eddig csak egyfajta "tiltott gyümölcs" volt számukra a telefon, tablet, laptop ("Ne játssz annyit!", "Majd, ha kész a leckéd...", "Nem regisztrálhatsz, mert még kicsi vagy hozzá...") most hogyan fogják megélni, megtapasztalni, hogy ezek az eszközök és lehetőségek a tanulásra, az önálló vagy csoportmunkára, tudásmegosztásra is alkalmazhatóak?
Vajon a tanári, szülői munkaközösség a megbeszélésekre behívja-e azokat a gyerekeket, akik "kenik-vágják" az egyes szoftverek, alkalmazások, felületek nyújtotta lehetőségeket, hogy mint "szakértők" mutassák meg, mit tud a technológia, és ő hogyan használná? Képesek leszünk-e a gyermekeinktől tanulni?
A kezdeti nehézségek, problémák leküzdését követően megalakulnak-e azok a tudásmegosztó fórumok, blogok, portálok, ahol a legjobb, legsikeresebb és valóban működő gyakorlatokat be lehet mutatni, a felmerülő kérdéseket megbeszélni?
És a legizgalmasabb: a "normál üzletmenet" visszaállítását követően mindez csak egy egyszerű "kilengés" lesz, és minden marad a régiben, vagy az új tudás, a megváltozott folyamatok, kapcsolattartási formák milyen módon változtatják meg az oktatás jövőjét?
A kérdésekre nem most, vagy nem biztos, hogy most kell válaszolnunk, de a higgadtságon, nyitottságon, egymást segítő hozzáálláson most bizony sokkal több múlik, mint korábban bármikor. Nem csak az oktatás kapcsán, hanem más területeken is a mostani változások nem saját akaratból, hanem a kényszer miatt indulnak útjukra - de ez ne akadályozzon meg minket abban, hogy tanuljunk egymástól, és én hiszek abban, hogy az egész világot érintő kommunikációs, kapcsolattartási kultúraváltás a veszélyhelyzet elmúltával is pozitív hatással lesz az életünkre.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
