A címben feltett kérdésre a válasz egyszerű: Nem. Vagyis dehogynem.
Az egyértelmű, hogy másképpen viselkedünk attól függően, hogy milyen helyzetben, szituációban, vagy éppen környezetben vagyunk. Ezért is meglepő néha, ha összefutunk a bevásárlóközpontban egy üzleti partnerünkkel, akivel addig kizárólag a tárgyalások és meetingtermek formális keretei között találkoztunk.
Mivel mindannyian úgy működünk, hogy az adott szerepünknek megfelelően játszunk, és a szerepnek megfelelően próbálunk megfelelni, vezetni, vagy éppen irányt szabni (munkavállalóként, szülőként, gyerekként, barátként stb.), ezért egyértelmű, hogy azok, akik csak az adott szeletet ismerik belőlünk, ezt, a rólunk kialakult rész-képet egészítik ki az egyéb szerepeinkhez kapcsolódóan saját tartalommal. Annak megfelelően, amit az adott szerepben mutatunk. Pedig a valóságban mi sem lehetne távolabb ettől. Példa: egy szigorú vezető otthon lágyszívű apuka/anyuka, egy kreatív munkatárs valójában introvertált a baráti körében és így tovább - és amikor ezek a szerepek találkoznak, kiderül: "jéé.. én egészen másmilyennek képzeltelek el".
Ezeket a szerepeket, ha úgy tetszik "kalapokat" folyamatosan, akár pillanatról-pillanatra cseréljük, mégis: általános körülmények között ezzel nem is szokott probléma lenni. Ha csak az nem, hogy az egyik területen ért sérelmeinket a másik területen kompenzáljuk, de ez már a pszichológia tárgyköre. Az viszont nem, hogy most a körülmények mindennek nevezhetőek csak nem általánosnak.
A home office-al kapcsolatban sokan, sokféle szempontból leírták már, hogy mire érdemes figyelni, hogyan érdemes működtetni, milyen napirenddel, környezettel érdemes/javasolt csinálni (valamiért a közeli napokban ezek a források erősen megszaporodtak... :-) ). Amiről azonban nem találtam forrást, az egy nagyon érdekes dolog, ami ráadásul erőteljes hatást fog gyakorol az ügyfélkapcsolatainkra (külső, és belső: azaz a munkatársi kapcsolatok is!) már rövid- illetve középtávon is.
A home office-ban végzett mindennapi munka során a rólunk kialakult, vagy éppen szándékosan kialakítani kívánt munkahelyi kép újabb árnyalatokkal fog gazdagodni, vagy éppen megváltozni. És fordítva: otthon is egészen más benyomások keletkeznek a családtagjainkban a munkánkkal kapcsolatban, mint amit eddig esetleg tudtak róla, vagy éppen elmeséltünk.
Magam részéről abban a helyzetben vagyok, hogy pár évvel ezelőtt a házunk emeleti terében alakítottunk ki céges irodát, azaz "itthonról dolgozom", és a munkatársaim is az otthonomba érkeznek dolgozni. A fent írtakkal kapcsolatban - nem ilyen külső okok miatt, mint amit a veszélyhelyzet jelent -, az otthoni munkával összefüggő változásokat, a hozzászokás folyamatát, és az ebből fakadó sok-sok apró csetlés-botlást átéltem, és számos, jellemzően nem várt tapasztalatot hozott a dolog. Bízom benne, hogy akik most lépnek ebbe a cipőbe, hasznos lesz számukra a következő néhány gondolat:
1. Hiába vagyok otthon, a munka - szerencsés esetben elkülönült térben, nálunk ez megoldható volt - az munka. Azaz ellent kellett állni a "kisfiam/tesóm/barátom most úgy is itthon vagy..." kezdetű megkereséseknek. Nem mondom, hogy zökkenőmentes volt a dolog, de mára a családom teljes mértékben hozzászokott ahhoz, hogy ha az emeleten vagyok, akkor "nem vagyok otthon".
2. A munkatársaimmal a kapcsolatom sokkal őszintébb, és nyitottabb lett (még a korábbiakhoz képest is), hiszen nap, mint nap, jövet-menet találkoznak a családommal, gyermekeimmel, ezért látnak más szerepben is, ami kifejezetten jó hatást gyakorolt a munkakapcsolatainkra.
3. Mivel én is több szerepben élek előttük, ezért ők is mernek élni előttem. Azaz nem titkolják, mert nincs rá szükség, hogy ők is családtagok/férjek/feleségek/gyermekek/szülők is egyben. Mernek és merünk beszélni a munkán kívüli dolgokról, családi, vagy egyéb nehézségekről - értelemszerűen addig a határig, amíg ez a munkatársaknak nem válik túl közvetlenné, de az elmúlt években eddig ebből nem volt gond.
4. A Partnereink, Ügyfeleink is tudják, hogy a vállalkozásunk "otthonról működik", ezáltal nagyon sok esetben a fent, a munkatársakra vonatkozó gondolatok az ügyfeleinkre is igazak. Merünk egymással közvetlenek (ha úgy tetszik: emberek) lenni, és nem kell játszani (mert nincs rá szükség) a Megrendelő/Beszállító, Megbízó/Vállalkozó, Ügyfél/Szolgáltató és így tovább szerepeket. Értelemszerűen kellő intelligenciával és alázattal tiszteletben tartva a határokat. Még akkor is, ha sok esetben előfordul, hogy a Partner, a Megbízó hozzánk jön tárgyalni, így az Ügyfeleimet az "otthonomban" fogadom. Ennek korábban nem tulajdonítottam nagyobb jelentőséget, de az, hogy az ügyfeleim nem csak a mailcímemet/telefonszámomat tudják, hanem a gyermekeim nevét (néhányan még a kutyusokét is), egészen más, mélyebb, tartalmasabb szintre emelte a mindennapi munkavégzést. És mindez lehetőséget ad arra, hogy fordítva is így legyen (én is tudjak róluk többet, mint amit a formális kapcsolat indokol).
Végezetül: az a döntés, hogy a vállalkozásom az otthonomban (egy elkülönített részében) működik, a sokak által megírt nyilvánvalókon, és a fentieken túl is számos következménnyel járt - lehet, hogy még írok róla, mert úgy is aktuális a téma. A címben is feltett kérdésre válaszolva az a pozitív hatása mindenképpen meglett, hogy önmagam lehetek. Egyszerre vállalkozó, ügyfél, partner, apa, barát, munkatárs - és mindezt látják, nap, mint nap tapasztalják a velem kapcsolatba kerülők.
A mostani veszélyhelyzetnek - a sok negatív mellett - remélem lesz egy olyan pozitív hatása, hogy a formális kapcsolatainkban, a felmerült kényszerűségek okán merünk végre emberek lenni. Nem tökéletesek, de talán a korábbinál jobban szerethetőek.
kép forrása: unsplash.com
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
